Gyerekkoromtól kezdve nagy szerepet játszik az életemben a düh, a dühkezelés és ennek mellékágai. Mondhatni sok fejfájást okoztam a szüleimnek, másoknak és leginkább önmagamnak. Anno nem volt erre harminc féle divatos kifejezés, bárki, aki az engedetlen, szószátyár, vagy a „hamar elunom magam a tanórákon, ezért kitalálok valami elfoglaltságot” típusba tartozott, az megkapta a „hiperaktív” bélyeget és vagy azt javasolták a szüleinek, hogy vigye szakemberhez, vagy azt, hogy írassa be sportra, az majd levezeti a gyerek feszkóját (de akadtak olyanok is, szép számmal, akik azt mondták, hogy szedjen valami gyógyszert a kölök, ha nem bír magával). Aki ismer az tudja, hogy nálam a „KELL” dolgok sosem működtek. Ha valaki erőből próbált meg áttolni valamit, azt zsigeri reakcióból elutasítottam és egyik fülemen be, a másikon meg kiment az azzal kapcsolatos téma, jó tanács, vagy bármi. Szerencsés vagyok, mert a küzdősportok viszonylag hamar bevonzottak, az évek során azonban azt vettem észre, hogy bár, az adott feszültségemet, adott napon kiadtam, újra és újra ugyanazok a problémák kopogtattak az ajtómon. Sok sportot kipróbáltam és sokat csináltam évekig, van amivel a „szerelem” a mai napig tart, de meggyőződésemmé vált, a saját és mások tapasztalatai, beszámolói alapján, hogy a fizikai és mentális „megdolgozás” mellé, szükségem van az önismeretre, az önfejlesztésre, ahhoz, hogy egy adott témában, ami bennem feszültséget okoz, abban fejlődni tudjak, hogy megértsem az okait, a gyökereit azoknak az érzéseknek amik belül kavarognak, azt, hogy egy adott dolog/témakör miért vált ki bennem hevesebb reakciót, míg egy másik hasonló szituáció, konfliktus, miért nem. Nem akartam rendszeresen ugyanabba a gödörbe lépni és azt éreztem, hogy amíg „csak” az edzés volt, edukáció nélkül, addig ez mindig egy tüneti kezelés, egy gyors kivezetés volt, mint amikor a rendszer túlnyomásánál a biztonsági szelep leold, és feszültségmentesít. A túlnyomás távozik, de amíg a kiváltó ok nincs megoldva, addig ez a probléma, ez a tünet, újra és újra jelentkezni fog. Évek óta foglalkozom emberekkel, különféle munkakörökben és élethelyzetekben volt lehetőségem a kommunikáció és a viselkedés szerteágazó formáival találkozni. Régóta foglalkoztatnak azok a „meg nem dolgozott” traumák, amik a nem megfelelően kezelt agresszióval, az elfojtott dühvel és a ki nem mondott érzelmekkel megnehezítik az emberek életét. Megakadályozzák, hogy beleálljunk a saját erőnkbe, valamint elvágnak minket a gyökereinktől. Meggyőződésem, hogy a dühöt nem elfojtani kell, hanem megfelelően tudni kell kezelni, az arra adott reakciókat pedig lehet „alakítani”, akiben túl sok van az megtanulhatja mérsékelni, akiben pedig túl kevés (legalábbis így érzi) az pedig azt, hogy adott szituációban jogosan élje meg, de ne másokon élje ki. A munka oroszlánrésze mindig otthon megy végbe, ám ehhez nem árt, ha az embernek van hozzá eszköztára és ebben tud segíteni egy jó szakember. A célom, hogy segítsek a jó irány kijelölésében és abban, hogy kapcsolódni tudj az érzelmeidhez, valamint ahhoz az erőhöz, amihez az őseid is tudtak, anélkül, hogy ártanál másoknak, vagy önmagadnak. Sokszor az igazi erő nem abban mutatkozik meg, hogy képesek vagyunk legyőzni másokat, hanem abban, hogy képesek vagyunk tudatosan uralni önmagunkat és a reakcióinkat.