Sokunkban a „határok” szó hallatán azonnal bekapcsol valamiféle védekező funkció.
Van akiből ellenállást vált ki, másokból feszültséget, de csak kevés ember van, akit kellemes érzéssel tölt el, ennek az igen megosztó szónak a csengése.
De vajon, olyan rosszak a határok, mint azt gondolnánk?
Miért is fontosak az emberi élet során?
Ha belegondolunk, valójában az egész világ határokból áll. Mindent elválaszt valami valamitől. Határolja.
Az állatokat a földeken elkerítik, hogy biztonságban és rendezetten, felügyelve élhessék életüket.
A termékeket a boltokban becsomagolják, hogy megóvják a kórokozóktól és minél sterilebb állapotban kerüljenek a fogyasztókhoz.
A kenguru mama az erszényében hordja kicsinyét addig, amíg az teljesen ki nem fejlődik és bele nem veti magát a nagyvilágba.
Ahogy a példák is mutatják, a határok nem mindig korlátoznak, hanem támogatnak mindennapi életünk során.
Kicsit mélyebbre ásva, a személynek egyéni határai irányába még ennél is több szempontot találhatunk a pro oldalon.
A határok megléte egy ember életlében nem evidens, ezeket is tanuljuk. A minták amiket otthonról hozunk, az értékrendek, az, amiket életünk során tapasztalunk, mind hozzátesznek saját identitásunkhoz, ami szintén egy változó dolog. Ahogy öregszünk és tapasztalunk úgy változunk mi is ( ideális esetben ).
Teljesen természetes, ha 22 évesen a határok nem szikla szilárd lábakon állva kerítik körbe a fiatal felnőttet. Ér máshogy látni, máshogy érezni témák, személyek, és igazából bármi iránt.
Ezektől függetlenül az egyik legfontosabb dolog, hogy maga a személy követni tudja egyéni változásait.
Ha jól ismerem magamat, ezáltal a saját határaimat ( kortól függetlenül), sokkal könnyebben fogok tudni alkalmazkodni, kommunikálni és ami a legfontosabb, fejlődni.
Nehéz feladat megtanulni meghúzni a határokat és ugyanolyan nehéz ezeket megtartani. Mindig van és lesz is egy ember aki tesztelgeti, feszegeti, mit és meddig bírunk. Amiért nem hibáztathatjuk, hisz Ő is csak a saját határaival játszik. Ez pont olyan, mint mikor a csecsemő elkezdi felfedezni a világot, a különbség, hogy felnőttként a felelősség minket terhel.
Na de mit is jelent az, ha meghúzom a határaimat embertársaimmal és magammal szemben is, ha szükséges?
Sajnos, vagy nem sajnos, az egyik alap követelmény a határok meghúzása lecke első részében, hogy kellő önismerettel rendelkezzen az egyén. A saját igények felismerése és azok kommunikációja a másik fél felé, ami persze nem azt jelenti, hogy kizárólag az akaratom érvényesítésére fókuszálva mindenen és mindenkin átgázolva húzok határokat. Sokkal inkább jelenti azt, hogy figyelek magamra és a körülöttem lévő emberekre.
Megtanulom úgy kifejezni a szükségleteimet, hogy az az én érdekeimet szolgálja, mégse bántson meg olyan embereket akik számomra kedvesek.
Példával szemléltetve: egy kimerítő munkahét van mögötted, csak békére és nyugalomra vágynál, majd hazaérve azzal szembesülsz, hogy a párod egy egész más állapotban energiától telve szeretne egy több órás beszélgetést lebonyolítani az élet nagy dolgairól.
Ilyen előfordul, ennél életszerűbb példát keresve sem találhattam volna, sokan tudunk kapcsolódni ezzel az élethelyzettel 🙂 .
A jó megoldás ilyenkor nem az, hogy passzivitásba átváltva, magadra erőlteted a megértő és elfogadó partner szerepét és megpróbálsz belehelyezkedni a másik állapotába.
A jó megoldás, hogy felméred mik a határaid a helyzetben, mekkora kompromisszumra vagy képes úgy, hogy az még számodra is komfortos legyen.
Jelezheted a másik felé a fáradtságod, hogy nehéz heted volt, elmondhatod a másiknak, hogy fontos számodra az, hogy a beszélgetés megtörténjen és nagyon szívesen vagy ebben partner, DE! – és itt következik a határhúzás – jelezd felé azt is, hogy jelen állapotban mi az ami számodra belefér és mi az ami nem.
Senki számára nem kielégítő az a beszélgetés, amiben csak az egyik fél vesz érdemben részt.
A nyílt kommunikációval, azzal, hogy jelezted a másik felé adott helyzetben mik az egyéni határaid, máris elkerülted a konfliktus lehetőségét és teret adtál mindkettőtök igényeinek.
Természetesen soha nem szabad kifelejteni a képletből azt, hogy az ilyen fajta kommunikációhoz partner is kell.
Tudatosan nem az asszertív kommunikáció kifejezést használtam, mert azt gondolom, el lett „ferdítve” a szó jelentése. Az asszertív kommunikáció olyasmi mint az imént leírt példa.
Sokan pedig úgy gondolják, hogy az asszertivitás annyi, hogy bármilyen mondat elé oda illesztik az:
„ Én úgy érzem, hogy/Én úgy éltem meg…” című aduász felvezetést.
Ha ezt a: „…te bunkó vagy…” szóösszetétel követi, az sajnos nem a megfelelő asszertív kommunikációs gyakorlat (tudom, egészen hihetetlen 😄 ).
Ezeknek a készségeknek nem csak a magánéletben vehetjük hasznát, hanem a munkában; a boltban és bármilyen olyan területen ahol emberi kapcsolatok vannak.
Mivel készségként definiáltam a határ húzást, ebből következik, hogy ez nem csak egy organikusan fejlődő képesség, hanem tudatosan fejleszthető.
Végül minden út az önismeret felé vezet.
Azt gondolom ez zseniális, hiszen az én kezemben van a lehetőség a változásra.
A jó hír, hogy a te kezedben is ugyanazok a lehetőségek vannak.
Élsz velük, vagy megvárod amíg az élet kényszerít fejlődésre?
📆Ha úgy érzed, saját elakadásaidon dolgoznál,
➡️kattints ide időpont foglaláshoz⬅️